NAUTIX Consulting & Interim Services

Tartalomjegyzék

Megosztás

Share on linkedin
Share on email
Share on pinterest
Share on facebook

Építjük a házunkat. Egy olyat, amely kompromisszumok nélkül mindenben megfelel az elkövetkező életszakaszunk igényeinek.

Fájdalmasan logikusan hangzik…

Teljesen más funkciókat kell biztosítania számunkra, mint amelyek eddig fontosak és szükségesek voltak számunkra. Legalábbis mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ez így történjen.

Ki tudja mióta viszek projekteket, régóta az építőiparban is, mégis ez a jelenlegi műveletem gyakorlatilag egyáltalán nem hasonlít a korábbiakhoz. Változás? Változtatás? Így a projektünk finisében bevillant:

„Kapni olyan valamit, ami sosem volt neked, azért olyan dolgot kell csinálnod, amit sosem csináltál!”

…olvastam valahol, és most konkrét értelmet nyert bennem.

Kifelé a kényelmesből…!

Sokáig magam is úgy gondoltam, hogy majd rutinból hozom az eredményeket egymás után. Megtanultam, begyakoroltam, csinálom. Mindig ugyanúgy. Minden rendben lesz, erőlködés nélkül, lazán minden siker az ölembe hullik.

Azonban az utóbbi években negyedévente felborul körülöttünk az ismert világ. Ez azt is jelenti, hogy nincs több rutinmunka. Semmi nem maradt olyan, mint azelőtt volt. Semmit nem vehetünk többé örökérvényűen állandónak.

Ezért nyilvánvaló, hogy ha el szeretnék érni valami számomra új célt, akkor más utat kell bejárnom érte, mint azt korábban megszoktam.

Nem csak az építkezésemre áll ez. Az üzleti működésemre ugyanúgy. Ám szerintem a tiedre is épp úgy igaz. Gondold végig, hogy a saját területeden mi minden változott meg. Mit és hogyan kell máshogyan csinálnod ezután.

Buzdítalak arra, hogy lépj ki a rutin kényelméből, legyél proaktív és kreatív. Ne félelemmel tekints a változásra, inkább egy minőségibb élet lehetőségét lásd meg benne.

Állítom, profitálni fogsz belőle. Biztosítalak arról, hogy a magam tapasztalatait szívesen megosztom veled, ha igényled.

Korábban írtam egy cikket arról, hogyan erősödj a válságban. Ha érdekel, olvasd el!

Neked milyen gyakorlati tapasztalataid vannak minderről? Megosztanád velem kommentben, vagy beszélgetnél róla a “KÁVÉSZÜNET”-ben?

ITT találsz meg.

Tetszett? Oszd meg!
Facebook
Linkedin
Pinterest
EMAIL
PRiNT
További cikkeink
Jó helyen van a cégvezetői fókuszod?

Fájdalmas téma következik, amivel kapcsolatban van bőven kifogás. A csúcsvezetői fókusz elcsúszásának egyik legjobb mutatója az időhiány. Az összefüggés oka kevésbé közismert. Erről akkor gondolkodtam el, amikor megkérdeztem megbízómat arról,